Gyarapodunk
2015.08.05. 10:21, Enma22
Teljesen kiment a fejemből, hogy mi közben voltunk a védőnőnél méreckedni. És biza nem keveset nőttünk.
Először is ugye 51 cm-rel született és 2880 g-mal, amiben még benne van a magzatszurok súlya, az ugyanis majd csak később ürül ki.
A kórházat 2600 g körül hagytuk el, Pestet pedig már 2700 fölötti, majdnem 2800 g súllyal.
1 hónaposan méreckedtünk, akkor már 56 cm-rel büszkélkedhetett a gyekőc és 3,5 kg-ot nyomott.
És persze nem sokkal előtte vettem neki vadi új 56-os rucikat, mindegyik egyszer volt rajta.
Ma már a 62-es is feszül rajta és 4,5 kg körül van a súlya. Ha jól mértem, akkor olyan 60 cm körül járunk, azért feszül a peluson a 62-es ruci.
Szóval rendesen behozta magát, szépen eszik, persze védőnő aggódik nehogy túletessem.
Hogyan lehet túletetni? Nem tömöm. Amúgy ha rendesen tudnám szoptatni, akkor annyit szopizna, amennyiszer kéri. May a tápszer adagolást tudom elbaszni, de arra meg figyelek.
Szóval növögetünk, kerekedünk, és egyre többet kommunikálunk.