2015.03.22. 09:34, Enma22
27. hét + képek
Így volt ez a terheléses vércukor vizsgálatnál is, hiszen papírforma szerint 24. heti vizsgálat, míg a védőnőm azt mondta a 26. héten szokta megcsináltatni a kismamákkal. Na most akkor 24 vagy 26? Szerintem nagyon nem mindegy!
A magnézium szedését is javasolják, szedtem is rendesen a Magne B6-ot, valahol korábban írtam is. Sok volt viszont így napközben az összehúzódásom, azt hiszem egy idő után már nem a görcsök ellen volt, hanem mellette, így csökkentettem az adagot napi 2-4 tabira, így már sokkal jobb. Szinte egyáltalán nincs összehúzódásom. Valamint a magnézium ellenére egyik reggel arra ébredtem, hogy a bal vádlim iszonyúan begörcsölt, napokig sántítottam. Borzalmas volt.
Mostanában a jobb forgóm az ami rosszalkodik, előtte is voltak vele gondjaim, de most sokkal rosszabb némely napokon. Felkelni sem nagyon tudok, vagy sántítok, esetleg esik össze alattam a lábam.
Amúgy is már úgy gurulok le az ágyról, nehéz felkelni, egyre nagyobb a teher, és még vissza van 3 hónap a végéig, hacsak nem akar picit előbb kibújni.
A méretei szerint mindig 1 héttel előrébb járok mint amilyen valójában vagyok. A 26. héten mentem 4D-re ugye, méretei szerint 27 hetes voltam, pedig akkor töltöttem a 26. hetet, olyan 25+5 napos lehetett papírforma szerint.
Szóval vagy nagyobb lesz, mint vártam, vagy előbb beérik a "gyümölcs", és május végén már láthatom őt.
Megint kaptam pár ruhácskát, köztük egy átmeneti bundazsákot bébihordozóba. Nagyon örültem neki. Amit azonban tuti hogy nem kell venni, az a sapi. Annyi sapim van mindenféle méretben és évszakhoz, hogy max valami szettel együtt lesz új sapikája.
Áprilisban érkezik a kiságy matraccal, a komódom még mindig nem érkezett meg, erre a hétre ígérték, minden ruha kimosva, zacsikban várják, hogy a helyükre kerülhessenek.
A kiságyba kell még rácsvédő, meg egyéb felszerelés, valamint kaptam ugyan kiságyra szerelhető zenés forgót, de nem tetszik, olyat akarok, ami hozzánk illik. Szóval azt majd veszek újat. Valamint baldahin is kelleni fog még.
És akkor ott van még a zoknik, nacik kérdése. Azok is kellenek még, ne csak rugiban meg bodyban legyen a gyerek, ha kislány lesz, akkor szoknyácskát is szeretnék neki. Fejpánt, egyéb hülyeség nem kell, valamint a fülét sem lövetem át.
Egy az, hogy tök béna vagyok, és tuti kirántanám, nekem is azért nincs mert folyton felakadtam rajta, vagy megnyomta a fülem mögött. Szóval amíg rám van bízva az öltöztetés, később a fésülés, addig nem lesz fülbevalója. Szerencsére az apja nem ellenkezett e téren, egyedül anyukám akadt fenn egy kicsit rajta, de ő is tudja milyen béna vagyok a fülbevalókkal, amit tőle kaptam, az is az ő fülében van. Ott legalább magvan
Szerencsére azért a ruhák sokféle méretűek, van ami majd fél évesen lesz rá jó, ha gyorsan nő, akkor lehet kicsit előbb. És van sok márkás is, GAP, F&F, stb, amiket ingyen kaptam és szinte újak, vagy alig használtak.
Tényleg annyi ruhám van, hogy megígértem hugomnak, ha nem kukacosodik meg a végére a bébi, akkor a fiús ruhákat elküldöm neki, amennyiben fia lesz, valamint azokat is amiket mi kinövünk. Aztán vagy visszaadja majd, vagy elteszi ő, nekem mindegy, még a tesót nem jövőre tervezzük.
Aztán így a 27. hét végére a haskörfogatom 100 cm kb, szóval egész jól állunk tényleg, azt hiszem ideje kicsit mértékletesebben enni, több gyümölcs, zöldség, kevesebb kenyérféle.
Szerencsére, lekopogom, nem is híztam nagyon sehová, még mindig a régi ruháimat hordom, de valahol írtam is egy korábbi cikkben. Egyelőre nem is vizesedem, ami nem jelenti azt, hogy később nem fogok, csíkjaim sincsenek, mondjuk volt feles bőröm, amibe hízhattam, mostanában érzem, hogy kicsit feszülősebb, szóval azért kenegetem, biztos ami biztos.
Ami még kellemetlen az a légszomj, bár lehet ezt betudhatom az allergiámnak is, hiszen elkezdődött egyes növények virágzása, ami kellemetlenül érinthet engem.
Más talán most hirtelen nincs is, jövő héten 4D ismétlés. remélem látni is fogok a piciből valamit, akkor majd hozok képet.
És hogy poci is legyen így a végére, tessék: