2015.01.23. 12:01, Enma22
Minden 2014. október 10-én kezdődött, egy átlagosnak induló pénteki napon. Éppen pihenős voltam, ugyanis folyamatos 12 órában dolgoztam addig. Természetesen szépen kivártam a napokat, nem jött meg a nemvárt, ahogy a babát tervezők mondják. Nem akartam még napokat várni, így hát elmentem a helyi gyógyszertárba terhességi tesztért.
Azt tudni kell, hogy tervezett baba, régóta vártuk, több, mint egy éve már, és semmi. Volt hogy késett pár napot, így túlvoltam néhány teszten már. Valamint fél éves semmi után elmentem dokihoz is, aki megállapította, hogy egy régi petefészek gyulladás még mindig fennáll a szervezetemben, és valószínűleg azért nincs még baba. Ez volt áprilisban, két hetes antibiotikum kúra következett.
Szóval elmentem a tesztért, 2 darabos Lily terhességi tesztet vettem. Olcsó fajta ugyan de jó. Hazaérve pisi ugye, teszt belemárt és láttam megjelenni az első kontroll csíkot, de a második sehol. Na, gondoltam, megint vaklárma. A tesztet az asztalon hagytam, pisi kiürít. Mikor vissza tértem nem hittem a szememnek! Halvány második csík, de csík. Atya ég! Elolvastam újra a használatit, pár percet várni kell, míg megjelenik a második csík is. Naná, hogy nem vártam, azt hittem azonnal megjelenik, mint a filmekben
Azonnali hisztiroham, anyukám tárcsáztam, és a rohamom közben beszéltem vele, azt hitte baj van, mire közöltem vele, hogy kettő csík van. Gondolhatjátok, hogy nem hittem a szememnek. Remegtem mint a nyárfalevél, anyukám meg nyugtatgatott a telefonba: "Jólvan kislányom, terhes vagy :) "
Na arra én is rájöttem, csak olyan hihetetlen volt az egész. Ja, lehet rohangáltam is, nem tudom, tisztára bedinkultam. Páromat nem hívtam fel, megcsináltam a másik tesztet is, pozitív.
Mikor este hazajött az orra alá dugtam, na nem szó szerint. Szerintem ő sem hitte el először.
Mivel tudtam, hogy még korai lenne elmenni az orvoshoz, így mentem dolgozni, mintha mi sem történt volna.