2016.08.25. 08:59, Enma22
Az első kocsink egy 3:1 Pierre Cardin járgány volt. Valahol láttam, és megtetszett, meg ugye a hordozó végett eleve egy 3:1 kocsi játszott elsőnek szerepet. Nálunk azért ez, mert nincs autónk, de hordozóban könnyebb volt bevinni a boltba a gyereket, jobban elfértem a kocsival, több cuccot tudtam a csomagtartóba pakolni.
Pierre Cardin PS682

A miénk piros színű volt, de ugyan ez persze. A vázra mindent külön fel lehet tenni, megfordítva is. A sport résszel nem voltam kibékülve, azt kagyló formában lehet dönteni 3 pontban. A hordozót hamar kinőttük, de amúgy szerettük, bár vannak jobb fajták is, de a célnak megfelelt, kisfiam jókat aludt benne. 40.000 ft-ért vettem facebookon az egyik csopiban egy anyukától, aki babakocsikkal foglalkozik, vagy foglalkozott.
A nagy kerekek pumpálhatóak, a kicsik habosított gumik. A kerekek levehetőek a vázról egy mozdulattal, így könnyű tárolni. lapra csukhatós, azt kicsit nehezebb volt megoldani, két kéz kell hozzá. A tolókar fix, ami azért a mózesnél gond volt, pelenkázó táskát felejtse el az ember, mert nem nagyon fér oda. Amúgy maga a mózes tágas volt, mi szerettük, mert könnyű vele manőverezni, Pestre is ezt vittük csak hordozóval, mert mi oda is jártunk ugye. Blogban benne van.
Megváltam tőle, de közben vettem egy Pierre Cardin PS647-es kocsit, egy régebbi, 2009-es típust, ja és a fenti is az volt, 2009-es.

A miénk egy régebbi darab volt, de arról nincs kép, amúgy ugyan így néz ki, a kerekei mások csak. Átfordítható kar, majdnem vízszintesig dönthető 3 pozícióban. A hátsó kerék rugózik, terepre kiváló. Tartozik hozzá egy táliesítő lábvég záró, amivel mózes formája lesz, így azzal lehet mózessé is alakítani. nagyon szuper, széles ülőfelület, állítható tolókar, könnyű tolni, de maga a kocsi nagy és nehéz. Boltba, utazáshoz nem jó, ott szoktam hagyni az ajtónál. Akkor vettem, mikor kisfiam már ült.
Majd beszereztem egy másik hordozót, mivel Norbika kinőtte a másikat, elég hamar. Egy Pierre Cardin PS277-es dönthető hordozót. Ezt mózesnek is lehet használni, nekünk csak alváshoz kellett. Szélesebb, nagyobb, adapterrel rá lehetett helyezni a PS682-es vázra. Ez jár hozzá amúgy. 3 pontban dönthető, kupolás. Keveset használtuk. 9 hósan vettem egy Pierre cardin autósülést, ami szintés dönthető, így azt használtuk kocsiban, amúgy a sportkocsival toltam.

A kocsit és a hordozót eladtam egyben 40.000 ft-ért. Ja a hordozót 7000-ért vettem.
Sokáig használtuk a PS647-et, idén tavasszan vettem biciklit gyereküléssel, és most hogy már kicsit oda a kocsi, vettem egy
Pierre Cardin PS314-et.

Ez egy nagyon szuper kocsi, a kupolája mint látszik teljesen lenyitható, cipzárral lehet ezt megoldani. Átfordítható tolókar, mózes funkció. Könnyen összecsukható, egy kézzel, egy mozdulat. Nagyon könnyű, és egy láb segítségével bárhol megáll. Szuper, nekünk nagyon bejött. 3 éves korig van ez is, szerintem bőven kiszolgál minket. Utazáshoz is kiváló, mi ezzel mentünk nyaralni vonaton!
Ami még szuper kocsi, az a Baby Lux Fenix 3:1. Erről is írok, van a családban ilyen típus. Ennek hátránya a kicsi, és nagyon alacsonyan lévő csomagtartója.